Hírek
Kremser Csaba
- felnőttek szakmai oktatása
- esemény
Szakközépiskolák versenye Szombathelyen
Idén első alkalommal dunántúli intézmény, a szombathelyi VMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum adott otthont a rangos Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny döntőjének április 27-én. A végső fordulóban két vasi iskola diákjai

Csaknem két évtizedes múltra tekint vissza a debreceni székhelyű Suliszerviz Pedagógiai Intézet tanulmányi versenye, amelyen a szervezők egyedülálló módon nem a szakközépiskolások szakmai, sokkal inkább közismereti tudására kíváncsiak. A három fordulós versenyen a diákok humán és reál területen, valamint komplex természettudományi csapatversenyen mérhették össze tudásukat, ki-ki érdeklődési körének és erősségeinek megfelelően.
Az országos döntő idén először volt a Dunántúlon, a megtisztelő első rendezés jogát a VMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Kollégium nyerte el. A döntő napján a diákok szinte egész nap versengtek a legjobb helyezésekért, mígnem a délutáni eredményhirdetésen fény derül rá, ki hányadik helyen végzett. A díjkiosztó előtt a versenybizottságok értékelték a tantárgycsoportonként tizenhét-tizenhét induló teljesítményét, végül pedig a helyezések szerint hátulról haladva kiosztották az okleveleket, díjakat. A versenyre főként az ország távolabbi szegleteiből és Győrből érkeztek indulók, vármegyénket két iskola diákjai képviselték. Közülük a VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium diákja, Wagner Kevin került fel a dobogóra, aki a reál tantárgycsoport második helyén végzett. Oklevelet vehetett át a celldömölki VMSzC Eötvös Loránd Szakképző Iskola Boldog Bence, Hérincs Flórián, Horváth Patrícia alkotta csapata.
Végül különdíjakat is kiosztottak: a Vas Vármegyei Közgyűlés, a megye legjobb eredményt elért csapatának járó különdíját a celldömölki Eötvös-iskola diákjai vehették át. A rendezvénynek helyt adó VMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum különdíjat ajánlott fel annak az intézménynek, ahonnan a legtöbb versenyző érkezett, ez a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium volt, amelynek összesen nyolc versenyzője képviselte az intézményt Szombathelyen. A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum különdíját a humán kategóriában legjobb teljesítményt nyújtó hölgy versenyzőknek ajánlotta fel, a díjat Vajda Alexandra, a TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, valamint Engelmayer König Éva, a polgári József Attila Szakképző Iskola tanulója. Szombathely MJV díját a város egyéni versenyzője, Wagner Kevin kapta.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Pályaválasztási és képzési kiállítás
2021. október 13-14-én a Vas Megyei SZC Oladi Technikum immár sokadszorra adott otthont a Pályainfo pályaválasztási és képzési kiállításnak, ahol a régióban működő középiskolák, főiskolák és felnőttképzési intézmények kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.
SZC

Technikumi rangsor 2023
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai alapján elkészült a technikumok Top 100-as listája, ahova a Vas Megyei Szakképzési Centrum hat szombathelyi iskolája is bekerült. Külön öröm számunkra a Vas Megyei SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági é
Vmszc.hu

Francia delegáció a Közgazdaságiban
A Franciaországban található Metz városából érkezett tanári delegáció a Vas Vármegyei SzC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikumba, az Erasmus + program keretében.
Kremser Csaba