Ugrás a fő tartalomra

9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 8-10.


+36-20-250-2313

Hírek


2026. márc. 19.
Varga Klára

    Kollégánk elismerében részesült

    Nyugdíjba vonult kollégánk Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetésben részesült

    Kollégánk elismerében részesült

    2026. március 18-án Milánkovich György, nyugdíjba vonult kollégánk, a Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetésben részesült. A díjat ünnepélyes keretek között Budapesten a Kulturális és Innovációs Minisztérium Dísztermében Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkártól és Dr. Dobos Lillától a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökhelyettesétől vehette át.

    Milánkovich György több mint három és fél évtizeden át meghatározó szereplője volt a Vas vármegyei és a Nyugat-dunántúli régió felnőttképzésének. Munkája során úttörő módon járult hozzá a szakképzési és továbbképzési rendszer fejlődéséhez, új képzési formák meghonosításához, valamint széleskörű szakmai együttműködések kialakításához. Elhivatottsága, szakmai igényessége és közösségformáló munkája jelentős hatást gyakorolt a térség oktatási és munkaerőpiaci fejlődésére.

    1985-ben pályakezdőként a Fogyasztási Szövetkezetek Vas Megyei Szövetségénél (MESZÖV) kezdte meg szakmai pályáját. A megye fogyasztási szövetkezeteinek kulturális- és sporttevékenységének koordinálása mellett – akkor még részfeladatként – közreműködött a szövetkezeti dolgozók éves képzési terveinek, beiskolázási igényeinek kidolgozásában és nyomon követésében.

    1990-ben a rendszerváltás szakmai pályáján is fordulópont volt. A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesületnél oktatásszervezőként kezdett el dolgozni. Az intézményen belüli irányváltás a TIT megyei szervezeteiben ekkor változott meg, ekkor vált prioritássá a felnőttek szakmai képzése. A hagyományos ismeretterjesztő előadások szervezése, valamint a nyelvi képzések és nyelvvizsgák (ORIGO, valamint TELC nemzetközi nyelvvizsgák) szervezésében történő közreműködés mellett munkájában a felnőttképzés vette át a fő szerepet.

    A felsőoktatásban partneri szakmai együttműködést alakított ki az ELTE Pedagógiai Karral és a Zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karral. Ennek keretében Szombathelyen számos másoddiplomás képzés indulhatott (pl. közgazdasági szakokleveles mérnök; szakközgazda, pénzügyi szakirány). Új típusú kapcsolatokat keresett a szakképesítést nem nyújtó, egyéb képzések terén is: a megyei ÁNTSZ-el, valamint az MNB-vel kialakított megállapodások keretében tanúsítványt adó szakmai továbbképzéseket (pl. közegészségügyi ismeretek továbbképzés; röntgendiagnosztikai továbbképzés; valutapénztárosi ügyintéző továbbképzés) szervezett.

    Ezzel párhuzamosan 2001- 2006 között a Külkereskedelmi Főiskola és a TIT által közösen létrehozott alapítványi SZÓKRATÉSZ Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Szombathelyi Tagozatának marketing képzési csoportjában tanított és osztályfőnökként is dolgozott. 2005-től igazgatóhelyettesként az egyesület szakmai felnőttképzési tevékenységét koordinálta, irányította.

    2009-2010 között a Bolla Trend Team szombathelyi magánfelnőttképzőnél helyezkedett el. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által akkreditáltatta a vállalkozást. Az immáron akkreditált felnőttképzési intézményben felnőttképzés szervezéséért felelős vezető, oktatásszervező, minőségirányításért és ügyfélszolgálatért felelős vezetőként tevékenykedett.

    Pályázat révén 2010 és 2013 között Szombathelyen a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban felnőttképzési és pályázati referensi, valamint TÁMOP projektmenedzseri feladatokat látott el. A közművelődési rendszerben eddig hiánypótló – és a munkakör ellátásához szükséges – Közművelődési intézményvezető képzés akkreditációját irányította. A program akkreditációját követően, a képzésben résztvevők az ország számos városában szerezhettek az MMIK szervezésében akkreditált tanúsítványt. Ezeket a képzéseket országszerte személyesen bonyolította és koordinálta.

    2015-től megbízással, majd 2017-től főállásban a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum felnőttképzési feladatait látta el oktatási szakügyintézőként. Közreműködött a szakképesítést nyújtó képzések szervezésében, lebonyolításában és a vizsgák előkészítésében. TÁMOP nyelvi projektben oktatásszervezőként vett részt. Kapcsolatot tartott a kormányhivatallal, közreműködött a munkaerőpiaci pályázatok elkészítésében, szervezte az álláskeresők szakmai képzéseit. 2019-től a két szombathelyi szakképzési centrum összevonását követően ugyanezt a tevékenységet folytatta tovább. 2021 mérföldkővé vált a felnőttképzés történetében, hiszen minden felnőtt ingyen szerezheti meg az első szakképesítését. Ezáltal felértékelődött a felnőttképzés szerepe, évről évre növekszik a szakképesítésre jelentkezők száma. Ezt a helyzetet felismerve – felhasználva eddigi tapasztalatait –, igyekezett a piaci igényekhez alkalmazkodva szélesíteni az iskolák képzési kínálatát. Folyamatosan indultak újabb – eddig még nem hirdetett – szakképesítést nyújtó képzések pl. Munkavédelmi előadó, Emelőgép-ügyintéző, Ingatlanközvetítő, Tisztítástechnológiai szakmunkás, stb. Egyéb, tanúsítványt adó képzéseket is szervezett a munkáltatói igényeknek megfelelve: Műgyantás képzés, Úszómester képzés, Szobaasszony képzés, Klórgázadagoló-berendezéskezelő képzés.

    Kollégánk szakmai tapasztalata, széleskörű ismeretei és szerteágazó kapcsolatai nagymértékben hozzájárultak a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum felnőttképzések terén nyújtott kínálatának bővüléséhez.

    A kapott díjhoz szívből gratulálunk és további jó egészséget, boldog nyugdíjas éveket kívánunk családja körében.26.03.18-miniszteri elismero oklevelek 70.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Webinárium: szakképzéses munkaszerződéses tanulók részvétele az Erasmus+ mobilitásban

    Webinárium: szakképzéses munkaszerződéses tanulók részvétele az Erasmus+ mobilitásban

    A tanulás jövője! webináriumsorozat részeként a munkaszerződéses tanulók külföldi szakmai gyakorlatáról hallhatnak az érdeklődők.

    2026. márc. 20.
    vmszc.hu
    Akikre büszkék vagyunk-Elismerésben részesültek

    Akikre büszkék vagyunk-Elismerésben részesültek

    Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat és Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetésben részesültek kollgáink

    2026. márc. 19.
    Varga Klára
    Továbbképzés "szívvel, fával"

    Továbbképzés "szívvel, fával"

    Első alkalommal valósult meg a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum és a NÉMETH-FA Kft. együttműködésében a Vállalati helyszínű továbbképzés a faiparban című képzés.

    2026. márc. 13.
    felnőttképzés


    KIMIKK

      • SZC logo fehér
      • Vas Vármegyei Szakképzési Centrum

        9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 8-10.

      • Telefon: +36-20-250-2313

        E-mail: info@vmszc.hu

        OM azonosító: 203062

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000175


      2026Vas Vármegyei Szakképzési Centrum