Hírek
Kremser Csaba
- esemény
Jó hangulatú pályaorientációs nap Celldömölkön
November 13-án a szokásosnál is nagyobb gyerekzsivaj töltötte meg a Vas vármegyei Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskola folyosóit, termeit. Hagyománnyá vált a suliban, hogy pályaorientációs napra invitálják minden évben a Szent Benedek Általá

A délelőtt programja a rövid igazgatói köszöntő és versenyismertető után két fő szekcióra osztva valósult meg; míg az 5. osztályosok egy furfangos, az iskolát bemutató előadáson vettek részt, addig a 6. osztályos csapatok paintball kidobó versenyen mérettették meg magukat. A 7. és 8 . osztályosok eközben interaktív szakmai versenyek keretében ismerkedtek a kölönböző szakmákkal.
A verseny központi helyét a „vezérlőpult” adta, itt vehették fel a csapatkapitányok a menetlevelet, a teljesítendő feladattal és a helyszínre vezető térképpel. Összesen 13 helyszínen várták a kíváncsi diáksereget, azonban az idő rövidsége miatt minden csapatnak 6 helyszín meglátogatására volt lehetősége. Az interaktív feladatokat hol gyorsan és könnyedén, hol sok fejtörés árán sikerült teljesíteni a tanulóknak. Minden feladatra maximum 15 percet szánhattak, ezután a vezérlőpulthoz visszatérve megkapták a következő menetlevelet. A 13 helyszín mind az 5-6., mind a 7-8. osztályosok részére más-más nehézségű feladatot tartogatott:
- Tankonyha: panírozás, sütés
- Ebédlő: palacsintasütés, asztalterítés, fűszerfelismerés
- Villamos tanműhely: statikus elektromossági feladatok
- Gépész tanműhely: kulcstartó készítés
- Asztalos taniroda: rajzfeladat
- 9-es terem: szabadulószoba
- Informatika tanműhely: robotok programozása
- Asztalos tanműhely: telefontartó készítése
- Cukrász tanműhely: süteménydíszítés, fahéjas turbán készítés.
Miután mind a hat helyszínt bejárták, nem ért véget az izgalom, hiszen a 7. és 8. osztályos csapatok a sportcsarnokban mérték össze ügyességüket és gyorsoságukat a paintball kidobón, az 5-6. osztály pedig megkezdte a „Kicsi Szaki” interaktív versenyt.
Természetesen nem feledkeztek meg a szervezők az osztályfőnökökről és kísérő pedagógusokról sem, őket kávéval és süteménnyel várták. Ezt követően ők is körbejárták a versenyhelyszíneket, és az ebéd elfogyasztása után a diákokkal együtt szurkoltak a paintball kidobó döntőjén.
A nap zárásaként a győztesek elnyerték méltó jutalmukat, az 5-6- és 7-8. osztályos csapatok közül az első három helyezett érmet és oklevelet, míg a paintball kidobó győztese serleget és oklevelet kapott. Emellett minden csapat egy nagy tábla csokit is hazavihetett. A díjak mellett sok-sok pozitív élményt és tapasztalatot is szereztek a diákok, és örömmel viszik hírét a VMSZC Eötvös Loránd Szakképző Iskolának
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Pályaválasztási és képzési kiállítás
2021. október 13-14-én a Vas Megyei SZC Oladi Technikum immár sokadszorra adott otthont a Pályainfo pályaválasztási és képzési kiállításnak, ahol a régióban működő középiskolák, főiskolák és felnőttképzési intézmények kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.
SZC

Iskoláink nyílt napjai
Iskoláink az idén is nyílt napokat szerveznek az iskolaválasztás előtt álló 8. osztályos diákok számára.
Vmszc.hu

Szakács szakmában 18 fő tesz ágazati alapvizsgát Celldömölkön
Ágazati alapvizsga zajlik Celldömölkön, a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskola által indított felnőttoktatás szakács szakmában 18 vizsgázó ad számot tudásáról.
vmszc.hu